|
" A zenének köszönhetem, hogy lelkemnek van hazája" (Németh László)
A PACSIRTA DALEGYLET ezt a mondatot választotta mottójául, amikor 2009. szeptember 1-én megalakult abból a célból, hogy a faluban az énekelni szerető embereket közösséggé tömörítse, hiszen "az éneklésnek közösségmegtartó ereje van"- vallja Kallós Zoltán. A szüleink népdalaira ébredve, népmeséken elszenderedve, népi szokásaink, hagyományaink önkéntelen résztvevőjeként cseperedtünk felnőtté. Ez belénk ivódott, zsigereinkben hordjuk.
Felkérésre több generáció gyűlt össze: 60-asok, 50-esek, 40-esek, 30-asok, 20-asok, 10-esek és még 5 éves tagja is van a csoportnak. Vezetőnk az ötletgazda, Fodor Erzsike, aki lelki mentorunk is egyben.
Legelső fellépésünk 2009. szeptember 6-án és 8-án a Csíkrákosi Falunapok alkalmával volt. Ezt követte a Csíkszentmihály falujának búcsú ünnepére szervezett falunapi rendezvényre való meghívásunk 2009. szeptember 29-én. A Csíkcsicsóban megrendezett Gál-napi hagyományőrző rendezvény őszi programjának egyik fellépőjeként 2009. október 11-én tartottunk előadást. Az Öregek Napja tiszteletére szervezett ünnepségeken Vacsárcsi, Csíkszentmihály és Ajnád időseit szórakoztattuk. A Cserekert Fogadóban magyarországi turistavendégek szórakoztatására adtuk elő műsorainkat több alkalommal is. Műsoraink népi jellegűek, a koreográfiákon Regián Melinda és Kósa Levente, a Hargita Nemzeti Székely Népi együttes régi táncosa munkálkodik. Ötletekkel, tanácsokkal Fodor Csaba EMKE díjas néptáncoktató lát el.
Céljaink:
- idős emberektől letűnt korok, régmúlt idők felkutatása (fogság, háború, stb.)
- esti énekléseink során népdalgyűjtés és tanulás
- az idősebb generáció révén régi, feledésbe merülő szokások, hagyományok megismerése: fonó, tollfosztó, kalákák, katonakísérő, lakodalom, udvarlás, kikérés, kitáncoltatás bálból, Luca napi vígságok, böjthöz kapcsolódó szokások, imádságok, énekek
- hagyományápolás, a régi szokások újjáélesztése
- tehetségek kutatása (citerazenész, mesemondó stb.)
- a különböző generációk sokfélesége révén egymás elfogadásának megtanulása, az egymás iránti szeretet és tisztelet gyakorlása
|