|
2011. november 30. szerda 08:28 |

A Cserei Mihály Egyesület partnerségben a Pacsirta Dalegylettel és Csíkrákos Önkormányzatával idén III. alkalommal szervezte meg a Magyar Szentek Napját. A rendezvény célja, hogy a világot uraló morális válság gyógyítására felelevenítse a magyar értékrendet közvetítő példaképeinket.
A rendezvény ideje alatt idén Árpád-házi Szent Erzsébet élete lett kiemelve. A marosvásárhelyi Mustármag Énekegyüttes Hiszek a romokon című előadása is a magyar szentek életének felidézésén keresztül próbálta rávezetni a nagyszámú közönséget a helyes útra. November 19-én szombaton a Mustármag Énekegyüttes előadását követően Erzsébet-napi kosaras bálra került sor. Vasárnap az ünnepi szentmisét Böjte Csaba ferences szerzetes celebrálta, a zenei kísértetet a Role Együttes biztosította. A program fő támogatója Hargita Megye Tanácsa valamint a Cserekert Fogadó volt.
|