|
Aszfaltburkolat került a Bogát utcai úttestre |
|
|
|
|
2011. november 30. szerda 10:27 |

A DC 123-as községi út újrakövezése, illetve aszfaltozása kormánypénzből valósult meg. Az említett útszakasz 2005-ben nyerte el a községi átminősítést, a szakasz összeköti Csíkrákos községet Madéfalva községgel.
Az útszakasz felújítása több szermpontból is elengedhetetlen. Egyrészt a traktorok, mezőgazdasági gépjárművek főútról való elterelését is szolgálja, másrészt a turizmus szempontjából is fontos az út felújítása, hiszen a köszégünkben működő fürdőtelep valamint a Hargita hegység kizárólag ezen az útvonalon közelíthető meg.
Császár Attila polgármester több alkalommal fordult a megyei tanács fele és jelezte az útszakasz leaszfaltozásának szükségességét. Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke, és Szentes Antal megyei tanácsos szívügyüknek tekintették a beruházást. A munkálatok a megyei tanács és az RMDSZ szerepvállalásának köszönhetően az 577-es kormányprogram keretén belül kezdődtek el. A DC 123-as községi út a csíkrákosi Polgármesteri Hivataltól kezdődik és a Bogát utcai vasúti átjárón keresztül a madéfalvi falu végén zárul. Mivel az útszakasz részben madéfalvi, részben rákosi adminisztratív területen halad át, a beruházást Madéfalva községgel közösen kell megvalósítani. A két község polgármestereinek egyeztetései és közös megállapodása alapján a munkálatok először a rákosi részben kezdődtek el, mert itt nagyobb részben volt lakott terület. Bogát utca lakóinak ivóvíz- és szennyvízhálózatra való rácsatlakozása azért is volt fontos, mert a vezetékek lefektetése után aszfaltburkolat került az útra, melyet utólag már nem lehet feltörni. Ezúton is megkérjük a lakosságot, hogy vigyázzanak a burkolatra, hogy minél hosszabb ideig lehessen zökkenőmentesen használni.
|